Kompoztunk a másik oldalra és csavarogtunk a Time Squaren, felmentünk a Top of The Rockra, mert onnan látni a Central Parkot és az Empire-t is.
Ettünk Shake Shack hot-dogot, mert azt muszáj.
Láttunk meglepetés-lánykérést a Rockefeller Center jégpályán .
Átvándoroltunk a Brooklyn hídon és megkóstoltuk New York legjobb pizzáját.
Voltunk koncerten a BB King Blues Klubban, és ez volt a legeslegjobb élményünk ebben a városban, bár majd’ megfagytunk, miközben a lokálok egy szál ingben fújatták a fejük a jó kis klímával.
Csavarogtunk turistás és turistátlan helyeken.
Megállapítottuk, hogy a felük nem komplett, a nők libabőrben járnak harisnya helyett, ellenben az eléggé bundás és boldogtalan kutyákra szőrmés nagykabátot adnak.
Ettünk jót és kevésbé jót, csuda tortákat és hamburgert. Üldögéltünk és mókust néztünk a Central Parkban.
Iszonyat jó metrózenészeket hallgattunk.
Megnéztük a cseresznyefák hogy virágoznak a Brooklyn botanikus kertben és közben nagyon de nagyon fáztunk.
Ettünk csokiba mártott epret és ittunk forrócsokit.
Embert néztünk este és napközben a Broadway-en.
Metróztunk mint egy született new yorki.
Megnéztük a túlélő körtefát és a World Trade Center emlékművet és leültünk egy kicsit, hogy nyugodtan tudjak bőgni, mert azt a látványt nem felejtem el, ahogy az égő toronyból ugráltak ki az emberek.
Láttunk tűzoltókat és rendőröket, talpig sexandthecity nőciket (harisnya nélkül), fekete csajokat bonyolult hajkölteményekkel, gettócsávókat pitbullal, hivatalnokot aktatáskával, bizniszment öntelt vigyorral, hétköznapi népeket hétköznapi kinézettel, fura népeket mindenfélébe öltözve, egyenruhás iskolásokat és lógófenekűgatyás-bézból sapkás iskolásokat, öreg szatyrosnéniket és bevásárlókocsis homelesseket, láttunk szőkét, barnát, feketét-fehéret-tarkát.
Vásároltunk a Macy’s-ben és pár más helyen és fizettünk pénztárosnőnél aki a rádióból szóló Adele-lel együtt énekelt és piszok jól.
Láttunk kiállítást és lepukkant vöröstéglás bérházat, megnéztük a Trump Center giccses arany tornyát (hiszen ha tudtuk volna…).
Buszoztunk. Sétáltunk a High Line-on.
Gyalogoltunk sokat.
Volt egy nap hogy pólóban tudtunk lenni. Mert meleg volt.
És a többi napon meg fáztunk és fáztunk.
Az utolsó nap dicstelenül búcsúztatott, 3 fokkal, jeges széllel és zuhogó esővel.
És egy jó kis bacilussal, ami aztán itthon egy hónapig ragaszkodott hozzám.
New York klassz.
De mi végig visszavágytunk Arizona-Kalifornia-Utah-Nevada napsütésébe és vörös hegyei közé.
Tudom, tudom mit gondolsz most, és vannak benne csúnya szók is.
De hát ez van, hol legyek őszinte ha nem pont saját magamnál.
Ha itt kezdünk, egyenesen ívelt volna felfelé a szuperséggörbe, New York eleve hátrányos helyzetből indult.
Nem lehet elvárni egy metropolisztól, hogy felvegye a versenyt a másik parttal.
Ahol süt a nap és kék az ég, többnyire jó idő van, az emberek nagyon kedvesek , a táj olyan, amire nem túlzás azt mondani, hogy lélegzetelállító.
Hazafelé vodkát ittam a gépen. A jó negyvenes steward egészen boldog volt, amikor a lelkére kötöttem, hogy jég nélkül kérem és ezért aztán bőkezűen szórta a kisüvegeseket körém. Szerintem félúton ő már be volt kicsit állítva, mert a poharam helyett az ölembe öntötte, pedig mondtam neki, hogy a fájós torkomra kérem.
Nem volt jó hazajönni.